Vannak bizonyos ügyek, melyek esetében érdemesebb ügyvédhez fordulni, mint magunk oldjuk meg a problémát. Ilyen például az adótanácsadás is. Egy profi adószakértő jelentősen megkönnyítheti a helyzetünket adózással kapcsolatos kérdésekben. Az adó témaköre az ügyvédek számára is komoly kihívást jelentenek a jogszabályok összetettsége miatt. Éppen ezért időt, energiát és végeredményben pénzt spórolhatunk, ha ügyvéd segítségét kérjük még úgyis, hogy az ügyvédi díjakat meg kell fizessük. Milyen adóügyek fordulhatnak elő? Például, ha az adó eltörlését, mértékének csökkentését vagy kedvezményeket szeretnénk, akkor méltányossági eljárást kell indítsunk a NAV felé. Ehhez a megfelelő dokumentumokat kell benyújtani a megfelelő formában. Az ügyünk előrehaladását nagyban befolyásolja továbbá, ha egy ügyvéd közbenjárásával tesszük azt.
Nem érdemes megspórolnunk az ügyvédi költségeket, hiszen egy ügyvéd képes arra, hogy átlássa az ügyet, meglássa a lehetőségeket, a kedvezmények igénylését, spórolási opciókat. Időt tud nyerni nekünk és az adóhivatallal is a megfelelő módon és a megfelelő ütemezésben tartja a kapcsolatot. Éppen emiatt fontos, hogy a fontos ügyekben vegyük igénybe egy ügyvéd segítségét.