growht mindset

 

Sokan gondolják, hogy csak a képességeink határozzák meg azt, hogy mire vagyunk képesek a munkahelyünk, vagy bármilyen környezetben, élethelyzetben, amikor teljesítenünk kell. Igaz, nagyon sokat számítanak ezek az intellektuális képességek, viszont van még más fontos tényező is, ez pedig nem más, mint a szemléletmód.

Carol S. Dweck a Stanford Egyetem pszichológusprofesszorának kutatásai bizonyítják, hogy az azonos képességekkel, tehetséggel rendelkező személyek teljesítménye és sikeressége eltérő lehet. Ugyan azokkal a képeségekkel az egyik személy hihetetlenül sikeres, míg a másik fele annyira sem. Kutatása során pedig egyértelművé vált, hogy a gondolkodásmódunk hatalmas szerepet tölt be sikereink elérésében. Blogbejegyzésünkből megismerheted a  fejlődő szemléletmód, azaz a growth mindset fogalmát.

 

A fejlődő szemléletmód (growth mindset) és rögzült szemléletmód (fixed mindset) fogalma

A két fogalom között a különbség egyszerű. A rögzült szemléletmód olyan gondolkodást jelent, amely szerint a képességeink velünk születtek, azok nem befolyásolhatók, míg a growth mindset szemléletmód szerint az ember tulajdonságai, képességei fejleszthetők.

Dweck kutatása alátámasztja, hogy a fenti szemléletmódok nagyban befolyásolják a tanulási és teljesítőképességünket, tehát akik hisznek a fejlődésben, azok gyorsabban tanulnak, jobban teljesítenek.

A két szemléletmód közötti különbség egyszerű eseményekre történő reakciókból megállapítható. Egy rögzült szemléletmóddal rendelkező személy a sikert azzal teszi egyenlővé, hogy okos, de a kudarcot saját ostobaságaként éli meg, magát hibáztatja. A fejlődő szemléletmóddal rendelkező személy számára a siker a határainkat a sikeres átlépését jelenti, a kudarcból pedig tanul, nem ostorozza magát. Akire a growth mindset jellemző keresi és teljesíti a kihívásokat, hiszen hisz magában és a saját fejlődésére összpontosít.

Tehát tulajdonképpen a growth mindset egy pozitív gondolkodásmódot jelent, amit meg lehet tanulni elsajátítani.

 

Hogyan állítsd át a szemléletmódod?

Ezt megteheted akár önmagad is, az interneten rengeteg hasznos cikk létezik a témában, illetve ha biztosabb forrást szeretnél akkor érdemes szétnézni a megjelent könyvek között.

Vállalatok számára sem elhanyagolható a téma, hiszen ha a munkavállalók többsége fejlődő szemléletmóddal bír, akkor a cég is sikeresebb lesz. Különböző tréningek elérhetők Growth Mindset témában vezetőknek, munkavállalóknak, ilyen például a Develor tréningje is: https://www.develor.hu/big-topics/growth-mindset/

Kategória: Életvitel